Build trunk
hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változhat az áfatörvény: az országgyűlés előtt a javaslat

  • Sinka Júlia okleveles adószakértő
15126

Már a parlament előtt a költségvetést megalapozó törvényjavaslat, amely számos egyéb jogszabály mellett az áfatörvényt is módosítaná.

2022. június 21-én került a parlament elé a T/360. számú törvényjavaslat, amely az általános forgalmi adózás egyes szabályait is – az adó alapjának utólagos csökkentésére és a csoportos adóalanyiság időszakának önellenőrzésére vonatkozóan – érinti.

Az adó alapjának utólagos csökkenése

Ahhoz, hogy a tervezett törvénymódosítás lényegét és fontosságát átlássuk, először górcső alá kell vennünk az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (áfatörvény) érintett, jelenleg hatályos rendelkezését, valamint magát a javaslatot indokoló jogesetet is.

hirdetés

Olvassa el az Adózóna „Helyi bérlet áfájának levonhatósága”, „Nyílt végű lízing: milyen lehetőségek vannak az áfalevonási jog gyakorlására? Példákkal” és „A fiktív számla az adóhatóság, a Kúria és az Európai Bíróság joggyakorlatában” című írásait!

Az áfatörvény 77. §-a rögzíti azokat az esetköröket és feltételeket, amelyek mellett az adó alapjának utólagos csökkenése megengedett. E szakasz (4) bekezdése szerint, ha „a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítését követően az adóalany az üzletpolitikájában részletesen rögzített feltételek szerint vásárlásösztönzési célból pénzt térít vissza olyan adóalany vagy nem adóalany részére, aki (amely) azt a terméket, szolgáltatást, amelynek beszerzése, igénybevétele pénzvisszatérítésre jogosít, nem közvetlenül tőle szerezte be, vette igénybe, a pénzt visszatérítő adóalany utólag csökkentheti azon termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása adóalapját, amelyre vonatkozóan a pénzt visszatéríti (adóalap csökkentésre jogosító ügylet) feltéve, hogy

a) az a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, amelyet közvetlenül a pénzvisszatérítésre jogosult részére teljesítettek (pénzvisszatérítésre jogosító ügylet), belföldön teljesített adóköteles ügylet; és

b) a visszatérítendő összeg kisebb, mint a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet mennyiségi adatának és az adott vásárlásösztönzési program keretében, bármely adóalap-csökkentésre jogosító ügylet vonatkozásában az értékesített termék, nyújtott szolgáltatás legalacsonyabb, adóval növelt egységárának szorzataként adódó összeg.”



OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, miképpen döntött az EUB a Boehringer-ügyben, ennek következtében az adó alapjának utólagos csökkentése terén milyen módosításokat tartalmaz a törvényjavaslat, illetve – szintén a javaslat kapcsán – milyen változások várhatók a csoportos adóalanyiságot érintően!

A folytatáshoz előfizetés szükséges

Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

14 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 11 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 11 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2014

2014-es HVG ADÓ és TB különszám

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa(24 170 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2014-es HVG ADÓ különszám
  • » 2014-es HVG TB különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A szakképzésbe beszámítható kreditpontokról részletes információt itt talál.


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Itt a magyar superfood!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
Miért érdemes használnia az adózóna.hu-t?
Kipróbálom most
Bezár

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X