Build trunk
hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kevesebb kedvezmény érvényesíthető a jogdíj alapján

  • adozona.hu
7576

Az OECD BEPS cselekvési tervének részeként hazánk átalakítja a jogdíjkedvezmények rendszerét. Az új szabályok 2016. július 16-ától léptek életbe, melynek hatására lényegesen csökkennek a kapott jogdíj alapján érvényesíthető kedvezmények. A módosítások a társasági adón kívül a helyi iparűzési adót is érintik – olvasható a LeitnerLeitner adózásrólérthetően című blogjában.

A módosítás keretében egyrészt szűkül a jogdíj fogalma. Ezt követően jogdíjnak csak a szabadalmakból, oltalmakból és szoftverek szerzői jogából származó eredmény minősül, és már nem számít jogdíjnak például a védjegy, a kereskedelmi név, az üzleti titok, a szerzői jogi törvény által védett szerzői mű és a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény felhasználási engedélye után keletkezett bevétel.

A kapott jogdíjhoz kapcsolódó társasági adóalap-kedvezmény a jövőben már nem a jogdíj bevétel, csupán a nyereség 50 százaléka után vehető igénybe. Ráadásul kizárólag olyan mértékben lehet figyelembe venni, amilyen arányban az adóalany részt vett az immateriális jószág létrehozásában saját K+F tevékenységi körében. Kis könnyítés, hogy a független alvállalkozói teljesítményt bizonyos feltételekkel továbbra is figyelembe lehet venni.

A saját K+F tevékenység kapcsán felmerülő költségek mellett érvényesíthetőek a kapcsolt vállalkozásoktól igénybe vett kutatás-fejlesztési szolgáltatások közvetlen költségei is, ugyanakkor ezek legfeljebb a saját K+F tevékenység 30 százalékos mértékéig számolhatók el. Mindezeken felül, amennyiben egy vállalkozás alkalmazza a jogdíjak nyereségéhez fűződő kedvezményeket, az később az ugyanilyen típusú veszteségek 50 százalékot nem érvényesítheti majd a társasági adóban.

Hasonló arányosítást kell végezni a jogdíjra jogosító immateriális jószág elidegenítési nyereségéből képzett tartalékok, valamint a bejelentett immateriális jószág vonatkozásában is. Ráadásul a jogdíj-fogalom változásából fakadóan a jövőben kizárólag jogdíjra jogosító immateriális jószág alapján vehető igénybe a bejelentett immateriális jószághoz kapcsolódó kedvezmény is.

A helyi iparűzési adóban ezzel párhuzamosan, azonban a társasági adózással nem mindenben egyező változásokat vezettek be. Mivel a gyűjtött jogdíj értéke a nettó árbevétel összegét csökkenti az iparűzési adó rendszerében, ezért 2016. július 1-jétől a helyi adókról szóló törvénybe is bekerült a jogdíj fogalma, azonban érdemes alkalmazásakor óvatosnak lenni, mert a két jogszabály nem teljesen ugyanúgy használja a fogalmat. A társasági adó szempontjából – sok egyéb jogdíjtípus mellett – a ritka betegségek gyógyszerévé minősítésből származó eredmény is jogdíjnak számít, de a helyi adóknál az ilyen bevétel nem tekinthető jogdíjnak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a helyi adók esetén csak az értékesítéséből származó bevételt lehet figyelembe venni, a társasági adóban viszont többek között az apportból származó eredmény is annak számít. Tehát mind a bevételszerzés módjában, mint a jogdíj típusaiban is eltérések vannak a két jogszabály között.

Érdemes még megjegyezni, hogy 2017. január 1-jétől csak az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és a kísérleti fejlesztés közvetlen költségeként a társasági adóalapban érvényesített összeget lehet a helyi iparűzési adóalap megállapításakor figyelembe venni.

A vállalkozásoknak egy 2021. június 30-áig tartó átmeneti időszakban azonban lehetősége van arra, hogy a 2016. június 30-áig aktivált immateriális javak jogdíjai esetében a korábbi, módosítást megelőző szabályoknak megfelelően járjanak el. Az átmeneti időszak a helyi iparűzési adóban is érvényesíthető.

Bár az új rendszer által nyújtott adóelőnyök elmaradnak a korábbiaktól, azonban valós kutatás-fejlesztési tevékenységgel kombinálva továbbra is rendkívül kedvező adóztatás érhető el.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

14 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 11 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 11 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2014

2014-es HVG ADÓ és TB különszám

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa(24 170 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2014-es HVG ADÓ különszám
  • » 2014-es HVG TB különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A szakképzésbe beszámítható kreditpontokról részletes információt itt talál.


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Itt a magyar superfood!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
Miért érdemes használnia az adózóna.hu-t?
Kipróbálom most
Bezár

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X