Build trunk
hirdetés
További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jól megdolgoztathatók a diákok, nem védi őket már az Mt.

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő
9168

A korábban hatályosnál jóval lazább szabályok vonatkoznak szeptembertől a szövetkezeti diákmunkára. A munka törvénykönyvének a munka díjazására vonatkozó rendelkezései közül mindössze egy alkalmazandó, mely szerint a szolgáltatás fogadójánál történő feladatteljesítés tartamára járó, az egyes feladatokhoz kapcsolódó díjazásnak el kell érnie a minimálbér összegét. Nem rendeli ugyanakkor alkalmazni a törvény a rendkívüli munkavégzés ellentételezésének szabályait, de a „munkabér” védelmére vonatkozó rendelkezéseket sem.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 223-227. paragrafusai 2016. augusztus 31. napjáig úgy rendelkeztek, hogy az iskolaszövetkezet keretében dolgozó diákokra – az Mt. 227. paragrafusában foglalt kivételekkel – az Mt. általános szabályai vonatkoznak. Alkalmazni kellett ennek megfelelően a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok zömét, valamint a munka díjazásáról rendelkező paragrafusokat is.

Kivételi körbe tartozott ugyanakkor például a szabadság területe, mely miatt kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarországgal szemben. A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv ugyanis a munkaviszonyban munkát végző munkavállalók vonatkozásában nem ismer eltérő jogosítványokkal bíró alcsoportokat és kivételeket.

Erre tekintettel a szabályozás 2016. szeptember 1. napjával módosult, és ettől kezdve ez a jogviszony kikerült a munkajog hatóköréből. A módosítás eredményeképpen az iskolaszövetkezetekre vonatkozó előírások teljes mértékben a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvénybe kerültek át. Bizonyos alapvető munkajogi rendelkezéseket átemeltek a jogalkotók az Mt.-ből, a szabályok zöme azonban már nem alkalmazandó.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben sorra vesszük, mely rendelkezések betartására kell ügyelni!

A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

hirdetés

A folytatáshoz előfizetés szükséges

Elolvashatja a teljes cikket, sőt, ha regisztrál próbaidőszakunkra, akkor 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül hozzáférhet összes előfizetéses szolgáltatásunkhoz. Itt tájékozódhat arról, milyen előnyökkel jár az Adózóna előfizetés, ingyenes próbaidőszak igényléséhez pedig válasszon alábbi csomagajánlataink közül!

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Adózóna.hu

365 napos Adózóna előfizetés

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

14 990 Ft + áfa HVG Klubkártyával 11 992 Ft + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna.hu alapcsomagjának előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 11 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

Adózóna Max-csomag

365 napos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2014

2014-es HVG ADÓ és TB különszám

Az Adózóna.hu előfizetés után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe.
Ha most, a 2014-es Kreditpontos Évnyitó kampányunk keretében rendel, úgy jogosult lesz a részvételre a System Media Kft. Adótörvények 2014 elnevezésű, otthonról elvégezhető ONLINE képzésén is, és ezen a módon további kreditpontokat gyűjthet (akár 20 kreditpontot is).
Az akció feltételei a 2014. január 6-ától március 16-áig beérkezett megrendelésekre vonatkoznak, abban az esetben, ha azok 2014. március 31-éig befizetésre kerülnek.
Az részvételhez szükséges egyedi azonosítót, valamint a további információkat a befizetést követően kiküldött számla kísérőlevelében fogja megtalálni. Részletek »
HVG Klubkártya

19 990 Ft + áfaHVG Klubkártyával 15 992 Ft + áfa(24 170 Ft + áfa helyett*)

Mit tartalmaz a csomag?

Az Adózóna Max előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » 2014-es HVG ADÓ különszám
  • » 2014-es HVG TB különszám
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum korlátozás nélküli használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
  • » HVG Klubkártyával csak 15 992 Ft + áfa
Kipróbálom

14 napig ingyen

Az Adózóna.hu 14 napos ingyenes kipróbálásához az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás egyszeri igénybevétele és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
A választott csomagnak megfelelő további szolgáltatásokat abban az esetben tudja igénybe venni, ha a 14 nap alatt úgy dönt, hogy megrendeli a szolgáltatásunkat.

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** A szakképzésbe beszámítható kreditpontokról részletes információt itt talál.


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Itt a magyar superfood!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
Miért érdemes használnia az adózóna.hu-t?
Kipróbálom most
Bezár

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X